Hogy ez mind lehetek (külön-külön, és egyszerre) sok embernek köszönhetem.
Bár ez nem az Oscar, vagy Nobel-díj átadója, de igen, köszönöm apámnak, anyámnak, s ha még messzebbre megyek, köszönöm az ő szüleiknek, meg az ő szüleiknek…, hogy ott, és úgy éltek, ahogy tették, hogy olyanok voltak, amilyenek…, hiszen nélkülük nem lennék ma olyan és az, ami.
Köszönöm a társaimnak, hogy szerepelhettünk egymás életében, ezáltal kölcsönösen formálhattuk egymást…, sőt, egyiküknek a fiamat is köszönhetem, aki megint csak új dolgokra tanít.
Bár az adott esetben nem mindig éreztem így, hála illeti minden eddigi tanáromat.
Ők is a legjobbat tették –ami csak tőlük telt. Igen; épp úgy, mint ahogy a tanítványok sem önmagukban vannak jelen a foglalkozásokon, az órákon, egyetlen óvónő, tanító, tanár sem jelenik meg, illetve cselekszik pusztán önmagában a gyermekek előtt; ő is jött valahonnan, mögötte áll az ő saját rendszere, ami sok mindent megmagyarázhat.
E blog sem létezhetne nélküle, s külön köszönet illeti Bert Hellingert, Sophie Hellingert;
Pálmai Dezsőt, aki a gyakorlatban elsőként és sokáig egyetlenként hatott rám;
Csurgó Sándort, akivel számos inspiráló chat-elést folytathattam, s aki által az állítások tematikus szeleteit is megismerhetem; párjához, Féderer Ágihoz pedig nemcsak a szakma, de Szlovénia és Horvátország szeretete is kapcsol…
Dimitris Stavropoulosnak a csoport-rezonancia módszerét és sajátosan görög hangulatú (sőt, témájú) állításait, hétvégéit, valamint barátságát köszönhetem.
Szakmai fejlődésemre hatott még Alfred Ramoda Austermann, Heinrich Breuer,Louise Bloemen, Siegfried Essen, s levelei/mailjei/cikkei és könyvei által Mercé Traveset Vilaginés.
Ő az, aki megismertetett a rendszerszemléletű pedagógia, a „kvantum-pedagógia” szemléletével. Ez utóbbi eszközöket ad ahhoz, hogy összegyűjtsük, s összegezzük az információkat, valamint, hogy a kapcsolati, a tanulási, vagy viselkedési problémákra megoldást találjunk.
(„Kvantum-szemlélet” alatt itt a történeti, történelmi, generációkra visszatekintő, a rendszer legkisebb elemeihez visszanyúló nézőpontot kell értenünk.)
Ezúton is külön köszönöm Mercé lelkesedését, s hogy beleegyezett abba, hogy könyvét magyarra fordíthassam. ( http://www.hellingerintezet.hu/h-konyvek.html )
Rendkívül hasznosak és inspirálóak voltak számomra az Argentin Hellinger intézet és a mexikói CUDEC honlapjának pedagógiai témájú cikkei, melyek Angélica Olvera, Alfonso Malpica és Tiiu Bolzmann gyakorlati tapasztalatain és gondolatain alapulnak; Marianne Franke Gricks és Ingrid Dykstra könyvei.
Köszönet illeti Guillermo Echeragayt a Szervezetállítás tankönyvéért, melyben az elméleti hátteret - talán - maximálisan összefoglalja, s személetes gyakorlati példákkal, számomra újabb „ajtókat” és világokat megnyitó szakirodalmi, világirodalmi utalásokkal, szemelvényekkel, interjúrészletekkel illusztrálja a témát – kihangsúlyozva, hogy könyve semmiképpen nem helyettesíti az élő, gyakorlati tanulást és tapasztalatszerzést!
Rendkívül sokat adott María Colodrón: Muñecos, metáforas y soluciones /azaz: Bábok/figurák, metaforák és (meg-/fel-)oldások/ című könyve a családállítások egyéni és más terápiás felhasználásához;
s rengeteg ötlettel gazdagítottak Jorge Bucay és Maita Corderos „életmeséi”.
A sort még hosszan folytathatnám, hisz a tanulás számomra sosem zárul le…
Végül, de nem utolsó sorban, köszönet barátaimnak.
És Andrásnak.
Nos, a teljesség igénye nélkül, röviden is ekkora a sor, akik nélkül nem lennék ma itt tartok.
Ma hajnalban sok olyan fa jutott eszembe, „akik” gyökereikkel a földbe kapaszkodva, társaik között, a maguk közegében élnek.
Létrejöttek, növekednek, fejlődnek, maguk is életet és életteret adnak…, aztán erdőgazdálkodás címén jön egy „Fanyűvő-csapat” és hatalmas tisztások (irtások) maradnak nyomukban.
Meghagynak ugyan néhány hagyás-fát, de szomorú látvány a pusztítás.
Még rosszabb kép tárul elénk a következő szélvihar után. A szaporítás céljából meghagyott fák kidőltek, s az új erdőhatár szélén 1-2-3 „sorban” ugyancsak a rétre, ill. társaikra borultak a több éves-évtizedes növények. Látszik, hogy méretükhöz képest milyen kis gyökérrel kapaszkodtak a talajba, amin át a növekedésükhöz szükséges tápanyagokat felvették; s ami mégis elég volt, hiszen körülvette őket „szüleik”, társaik segítsége, óvó-védő, támogató közege.
Fa, fák, erdő. Együtt megbirkózhatnak az élet viharaival, s a maga módján mindegyikük kiteljesedhet.
Számomra az első hellingeri témájú könyv címe is ez volt: Gyökerek nélkül nem lehet repülni.
E mondat, némi képzavarral ugyan, de messzemenően igaz!
Ahhoz, hogy előre léphessünk, hogy szárnyalhassunk, a gyökerek, a múlt elfogadására, elismerésére, tiszteletére van szükség. Csak így áradhat az energia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése