Legyen az bármennyire is végeláthatatlan,  hidd el, minden alagútból van kiút…
Közelebb van, mint gondolnád, a sorompó nyitva áll... de az első lépést neked kell megtenned. (Lélekben, majd fizikailag...)

A következő találkozás NOVEMBER 12-én, szombaton lesz Budapesten.

    „Jobban megnézem   –

    Nazuna virágzik ott
    a sövény alján!”               
    (Basó)

    

   „Virág a falrepedésben,
   gyökerestül kitéplek én  -
   Kis virág, a kezemben tartalak,
   de ha meg tudnám érteni, hogy mi vagy,
   gyökerestül-mindenestül, egészen:
   Istent meg az embert is érteném.”                
   (Tennyson)

Basó a virág minden egyes szirmában az élet, a lét misztériumáról olvas. Nem tépi ki a virágot. Csupán megnézi... Lelkében érez valamit, de nem fejezi ki…

Tennyson aktív és analitikus. Előbb kitépi a virágot onnan, ahol nő. Elválasztja a földtől, ahová tartozik.

 A növény halálra ítéltetett… Nem érdekli a virág sorsa, ő a kíváncsiságát akarja kielégíteni.

A november 12-i szombaton is párkapcsolati, életvezetési, iskolai vagy munkahelyi, egészség-betegség, magatartási, ill. jellemzően visszatérő viselkedési minták hátterére vonatkozó, valamint cégeket, vállalkozásokat érintő témákban,

Basó szellemében dolgozunk majd.

Szeretettel várom jeletkezésed!

 lilla.linkes@gmail.com

Kedves Olvasóim!
A következő állítási lehetőség (bármilyen témában) Budapesten,  október 8-án, szombaton lesz.
Addig is várom a felmerülő kérdéseket a lilla.linkes@gmail.com címen...

Az októberi szellemi táplálék pedig a következő:

„Valaha nagyon gazdag volt ez a remete, de mindenét szétosztotta a szegények között, aztán csak elmélkedett fönt a hegyen. Isteni titkok birtokába jutott, és túlvilági tudományokat ismert meg. De e tudás ellenére még mindig haragos és boldogtalan volt, mert éppen azzal nem volt tisztában, ami a legfontosabb.

Az isteni könyörület ezért szomjat oltott belé.
Volt az ő remetesége helyén egy mély kút, abba leeresztett hát egy edényt.
Csakhogy miközben húzta kifelé, az edényben lévő vízben meglátta önmaga tükörképét.
Mintha nem is a vizet, a saját tükörképét itta volna
– elfejtett mindent, viszont megismerhette önmagát.
És pontosan ez volt az egyetlen dolog, amit ismernie kellett.” {…}
Aptülzeyyat tehát, „megpillantva önmagát, saját kilétének tudatára ébredt.
A felismerés - akár a szél- bejárta lelkét és testének minden sejtecskéjét….
Szeme számára nehéz volt az igazság látása, de hiába takarta kezével, már késő volt…
Olyan súlyos igazságot hordozott a lelkében, hogy lábai mély nyomot hagytak a porban.
Szemei még nem tűrték el a látást. Behunyt szemmel nyitotta ki a kunyhó ajtaját.
 Fény áradt be.
Ezen a napon látta meg először a fény jóságát, de elviselnie nehéz volt.
Köpenyével eltakarta az arcát, és egy teljes napon és éjszakán keresztül a földre borulva várt  a kunyhóban. Csak másnap hajnalban merte fölemelni a fejét. {…}
„Minden nap egy kicsit többet látott meg a világból.”  
      
Ihsan Oktay Anar: Efrasiyab történetei (Láncmese felnőtteknek)