2010. szeptember 26., vasárnap

A CSODA-kérdés

  Kezdjük magánál a szónál! Kinek mit jelent a csoda?
„Csoda az, ha… (elérem ezt a buszt; ha átmegyek a vizsgán; megtalálom álmaim párját; felépül a házunk; nyerek a lottón; eljutok…-ba; megoldást találok X helyzetre”…) –bármi behelyettesíthető ide vérmérséklettől, élethelyzettől, ambícióktól függően.
Valami történik, s én, hipp-hopp, ott vagyok, ahová vágyom!

Máshonnan megközelítve, leásva az etimológiai gyökerekhez ezt találtam:
 a csoda szláv eredetű szó, čudo = rendkívüli jelenség vagy esemény. Ennek alapja pedig az ős-/ószláv eredetű ču-: észlel, érzékel, érez.
Kicsit tovább kutakodtam: a spanyol milagro és az angol miracle egy másik nyelvcsaládból származik.
Nos, a spanyol (és az angol) verzió a latin miraculum (csodálat tárgya), ez pedig az ugyancsak latin mirari (meglepődik, elámul) szóból ered. Még messzebbre nézve, a mirari a latin mirus-ból (nagyszerű, pompás, mesés, furcsa, különös, meglepő, rendkívüli), ez pedig az indoeurópai alapnyelv, azaz az indoeurópai nyelvek feltételezett közös ősének (s)mei  (= mosolyogni, meglepődöttnek, megdöbbentnek lenni) szavából származik.
Mixeljük ezt most össze játékból! Gyúrjuk össze ezeket a „hozzávalókat”: különös, nagyszerű, rendkívüli jelenség, érzékelés, elámulás, mosoly … - s kész is a csoda, hisz mindez benne van.
De hogyan kapcsolódik a csoda a család-, vagy szervezetállításokhoz?

A csoda-kérdés (la pregunta milagro / the miracle question) az NLP-ben az 1980-as évek óta használatos eljárás, melynek segítségével könnyen és gyorsan tolhatjuk át a beszélgetést a probléma (a jelen) szintjéről a megoldás (a jövő) szintjére.
„Persze a „Mi lenne, ha csoda történne?”nem olyan egyszerű kérdés, amire azonnali válasz adható, mint a „Mennyi az idő? – 10.15” –esetében.
Ha helytelenül, mégis ilyen kérdésként merül fel, annak a terapeutának már valószínűleg van előfeltevése arról, hogy milyen választ vár a klienstől, azaz, hogy szerinte mi lenne az ideális felelet; s ha nem ezt kapja, mint ahogy az esetek többségében valóban így is történik, e terapeuta kijelenti, hogy nem is olyan jó ez a módszer!
Ez a felfogás vagy előfeltevés a terapeutának épp úgy rossz, mint a kliensének.
Természetes, hogy az alany nem a választ adja, hanem egy választ adhat. A csodára irányuló kérdést nem azért tesszük fel, hogy egy bizonyos válaszhoz jussunk általa! A hosszú távú tervek, célok egy elemeként kell hallgatnunk őket, mely felé a klienst orientálhatjuk; vagy {…} e nyelvi játékkal egy keretet hozunk létre, mely meghatározza és megmagyarázza mindazt, amiről a kliens és terapeuta a későbbiekben beszélni fog.” (idézi Guillermo Echegaray: Las constelaciones organizacionales c. könyvében Steve de Shazer:  Thinking about the Miracle Question c. cikkét)
A terápiás, vagy állítási folyamat koreográfiáját nem írom le, ám azt igen, hogy e technika több szempontból igen hasznos.
Például azért, mert már maga a csoda szó is módot ad arra, hogy a részletek szemléletes kidolgozásával azonnal a lehetőségek tágabb spektrumában gondolkodjunk, nincsenek megkötések, bármi megtörténhet, s az alanyok máris kezdik jobban érezni magukat /Ismét Shazer cikkéből idézem Wittgensteint: „Magamba nézek, és azon gondolkodom, mi a megfelelő szó erre az érzésre, erre a hangulatra? – S nem erősítette-e fel a hangulatot már maga a vizsgálódás is?”/; a megoldás központú tanácsadás eszközeként a jövőhöz kapcsolódó feleletben a probléma többé már nem probléma, hiszen a csoda-kérdés újrafókuszálja a válaszoló figyelmét. Jól passzol ide Wittgenstein egy másik eszmefuttatása: „Mikor vagy boldog?” Különös kérdés. De lehet értelme. A válasz talán ez: „Amikor csak rágondolok.” (Shazer)

Rendben. 
Van egy különleges, lehet, hogy szokatlan kérdésem, amihez szükséged lesz a fantáziádra…
Képzeld el, hogy ma még teszed a dolgod, hazamész, megvacsorázol, nézed a tévét…, lefekszel… és tegyük fel, hogy amíg mélyen alszol, egyszer csak, egészen váratlanul csoda történik és teljesen megoldódik  a problémád!
Ez valóban elég nagy csoda lenne, igaz?
De mivel mindeközben tényleg mélyen aludtál, nem is tudsz róla… Felébredsz, s miből tudod mégis, hogy igen, csoda történt!?... Mit látsz magad körül?...

No, számodra mi lenne a csoda? J


2010. szeptember 18., szombat

Az eredet


Gyermek, felnőtt, nő, társ, szülő, „tanárnő”, tanácsadó… vagyok.

Hogy ez mind lehetek (külön-külön, és egyszerre) sok embernek köszönhetem.
Bár ez nem az Oscar, vagy Nobel-díj átadója, de igen, köszönöm apámnak, anyámnak, s ha még messzebbre megyek, köszönöm az ő szüleiknek, meg az ő szüleiknek…, hogy ott, és úgy éltek, ahogy tették, hogy olyanok voltak, amilyenek…, hiszen nélkülük nem lennék ma olyan és az, ami.
Köszönöm a társaimnak, hogy szerepelhettünk egymás életében, ezáltal kölcsönösen formálhattuk egymást…, sőt, egyiküknek a fiamat is köszönhetem, aki megint csak új dolgokra tanít.

Bár az adott esetben nem mindig éreztem így, hála illeti minden eddigi tanáromat.
Ők is a legjobbat tették –ami csak tőlük telt. Igen; épp úgy, mint ahogy a tanítványok sem önmagukban vannak jelen a foglalkozásokon, az órákon, egyetlen óvónő, tanító, tanár sem jelenik meg, illetve cselekszik pusztán önmagában a gyermekek előtt; ő is jött valahonnan, mögötte áll az ő saját rendszere, ami sok mindent megmagyarázhat.

E blog sem létezhetne nélküle, s külön köszönet illeti Bert Hellingert, Sophie Hellingert;
Pálmai Dezsőt, aki a gyakorlatban elsőként és sokáig egyetlenként hatott rám;
Csurgó Sándort, akivel számos inspiráló chat-elést folytathattam, s aki által az állítások tematikus szeleteit is megismerhetem; párjához, Féderer Ágihoz pedig nemcsak a szakma, de Szlovénia és Horvátország szeretete is kapcsol…
Dimitris Stavropoulosnak a csoport-rezonancia módszerét és sajátosan görög hangulatú (sőt, témájú) állításait, hétvégéit, valamint barátságát köszönhetem.
Szakmai fejlődésemre hatott még Alfred Ramoda Austermann, Heinrich Breuer,Louise Bloemen, Siegfried Essen, s levelei/mailjei/cikkei és könyvei által Mercé Traveset Vilaginés.
Ő az, aki megismertetett a rendszerszemléletű pedagógia, a „kvantum-pedagógia” szemléletével. Ez utóbbi eszközöket ad ahhoz, hogy összegyűjtsük, s összegezzük az információkat, valamint, hogy a kapcsolati, a tanulási, vagy viselkedési problémákra megoldást találjunk.
(„Kvantum-szemlélet” alatt itt a történeti, történelmi, generációkra visszatekintő, a rendszer legkisebb elemeihez visszanyúló nézőpontot kell értenünk.)
Ezúton is külön köszönöm Mercé lelkesedését, s hogy beleegyezett abba, hogy könyvét magyarra fordíthassam. ( http://www.hellingerintezet.hu/h-konyvek.html )
Rendkívül hasznosak és inspirálóak voltak számomra az Argentin Hellinger intézet és a mexikói CUDEC honlapjának pedagógiai témájú cikkei, melyek Angélica Olvera, Alfonso Malpica és Tiiu Bolzmann gyakorlati tapasztalatain és gondolatain alapulnak; Marianne Franke Gricks és Ingrid Dykstra könyvei.

Köszönet illeti Guillermo Echeragayt a Szervezetállítás tankönyvéért, melyben az elméleti hátteret - talán - maximálisan összefoglalja, s személetes gyakorlati példákkal, számomra újabb „ajtókat” és világokat megnyitó szakirodalmi, világirodalmi utalásokkal, szemelvényekkel, interjúrészletekkel illusztrálja a témát – kihangsúlyozva, hogy könyve semmiképpen nem helyettesíti az élő, gyakorlati tanulást és tapasztalatszerzést!
Rendkívül sokat adott María Colodrón: Muñecos, metáforas y soluciones /azaz: Bábok/figurák, metaforák és (meg-/fel-)oldások/ című könyve a családállítások egyéni és más terápiás felhasználásához;
s rengeteg ötlettel gazdagítottak Jorge Bucay és Maita Corderos „életmeséi”.
A sort még hosszan folytathatnám, hisz a tanulás számomra sosem zárul le…

Végül, de nem utolsó sorban, köszönet barátaimnak.
És Andrásnak.

Nos, a teljesség igénye nélkül, röviden is ekkora a sor, akik nélkül nem lennék ma itt tartok.

  Ma hajnalban sok olyan fa jutott eszembe, „akik” gyökereikkel a földbe kapaszkodva, társaik között, a maguk közegében élnek.
Létrejöttek, növekednek, fejlődnek, maguk is életet és életteret adnak…, aztán erdőgazdálkodás címén jön egy „Fanyűvő-csapat” és hatalmas tisztások (irtások) maradnak nyomukban.
Meghagynak ugyan néhány hagyás-fát, de szomorú látvány a pusztítás.
Még rosszabb kép tárul elénk a következő szélvihar után. A szaporítás céljából meghagyott fák kidőltek, s az új erdőhatár szélén 1-2-3 „sorban” ugyancsak a rétre, ill. társaikra borultak a több éves-évtizedes növények. Látszik, hogy méretükhöz képest milyen kis gyökérrel kapaszkodtak a talajba, amin át a növekedésükhöz szükséges tápanyagokat felvették; s ami mégis elég volt, hiszen körülvette őket „szüleik”, társaik segítsége, óvó-védő, támogató közege.
Fa, fák, erdő. Együtt megbirkózhatnak az élet viharaival, s a maga módján mindegyikük kiteljesedhet.
Számomra az első hellingeri témájú könyv címe is ez volt: Gyökerek nélkül nem lehet repülni.
E mondat, némi képzavarral ugyan, de messzemenően igaz!
Ahhoz, hogy előre léphessünk, hogy szárnyalhassunk, a gyökerek, a múlt elfogadására, elismerésére, tiszteletére van szükség. Csak így áradhat az energia.

2010. szeptember 15., szerda

Az állításokról -általában

Állítások alkalmával egy energiamezőt jelenítünk meg, melynek segítségével felismerhetjük és elismerhetjük mindazt, ami -a rendszerünkben- van.

Miben segíthet ez?
Nos,
egy kis gondolatindító:
- szülő-gyermek kapcsolati nehézségek,
- partnerkapcsolati problémák,
- gyermekszületés, fogantatás,
- betegségek háttere, gyógyulási folyamatok segítése,
- gyász feldolgozása,
- munkahelyi dilemmák, feszültségek oldása,
- iskolai problémák, magatartászavarok... oldása,
- családi sorsátvételek,
- a pénzhez, mint manifesztálódott energiához való
  viszony rendezése (hisz léte, vagy hiánya
  meghatározza életminőségünket, s egzisztenciális
  következményei vannak)
- a sikeres párkapcsolat, házasság alapjainak lerakása
...
Mindez nem egy "kibeszélő-show" keretén belül, hanem többnyire csoportfoglalkozás vagy egyéni találkozás alkalmával történik.