Közeleg a Húsvét...

  A Húsvét keresztény ünnepe egybeesik a pészahhal; amikor a zsidó vallásúak az egyiptomi fogságból való szabadulásra emlékeznek.

A keresztények számára is ez az egyik legfontosabb nap, hiszen az írás szerint Jézus pénteken történt keresztre feszítését követően, a 3. napon történt a feltámadás.
(Érdekesség, hogy az erdélyi, keresztény faluban, Csíkménaságon a húsvéti körmenet neve „kikerülés”.)
Vallásos szemlélet nélkül a Húsvét angol (Easter) és német (Ostern) nevének eredete: Ostara-hoz,
a  germán istennőhöz, a tavasz keleti úrnőjéhez vezet…

Halál, felülemelkedés, szabadulás, megújulás, élet.
Ezek nem feltétlenül elvont fogalmak.
Nagyon is személyesek. Egy-egy ember, egy-egy család, nép, vagy nemzet szintjén értelmezve is.

Akár szeretnénk, akár nem, észrevesszük vagy sem, mindez végigkíséri életünket, s egyaránt áthatja személyes és kollektív lelkiismeretünket.

A családállítások szempontjából ez utóbbi rendkívül izgalmas, hiszen a kollektív lelkiismeret nem érezhető, működését csak a hatása jelzi számunkra, s az „eleve adott rendek” (az adás-elfogadás egyensúlya, az időbeli sorrend, az odatartozás) szolgálatában áll.

Milyen témák érinthetik ezt a szintet?

Páni félelem a veszteségtől, függőségek, depresszió, súlyos beilleszkedési és/vagy magatartászavarok, az alany számára is meglepetésszerűen bekövetkező, sorsfordító döntések, (hirtelen fellépő) súlyos betegségek…

  Az érzelmek rendkívül jó rendszerjelzések, hiszen az észlelhető jelzések java az érzelmeken keresztül jut el hozzánk. Ennek többféle típusa van.

 Az elsődleges érzelmek a történésekre, a külvilágban felmerülő dolgokra vonatkozóan azonnal létrejönnek. (Ilyen pl. a támadás előtti düh, egy ajándék okozta öröm, a veszteséget követő fájdalom.) Ezek segítik a helyzetek kezelését, feldolgozását, valósak, őszinték, könnyen átvehetők, s funkciójukat beteljesítve elmúlnak, sosem tartanak tovább a kelleténél.

A másodlagos érzelmek elsődleges érzelmeket helyettesítenek.

(Pl. mikor a düh a cselekvésképtelenségre adott reakció, vagy mikor a panasz a bánatot fedi…)
Aki megéli őket gátoltnak, áldozatnak érzi magát.
Nem túl erős emóciók, ám annyi erejük van, hogy az embert újra és újra visszatérítsék az adott problémához.

A rendszerszintű érzetek egy bizonyos szisztémára vonatkoznak.

Olyan, mintha az ember –bármennyire is tűnik hitelesnek-, nem saját érzelmeit fejezné ki; azok mintha csak átáramolnának rajta…
Mivel az emóciók ezen csoportja gyakran annyira hosszú időn keresztül van jelen a kliensben vagy a szervezet életében, az ember általában nincs is ennek tudatában, sajátjaként éli meg őket…
A rendszerszintű érzelmek megjelenésére mindig erős jelzések utalnak.
Gyakran járnak olyan testi tünetekkel, mint hátfájdalom, izomfeszültségek, bőrérzékenység, feltűnhet a határozatlan tekintet, egyes témáknál egyfajta sajátos beszédstílus, s ilyenkor másfajta energiával beszél az ember…

Egy-egy rendszerállításon ilyen és hasonló dinamikákra derül fény.

Ezek objektív megjelenítése, megtestesülése hatalmas megkönnyebbülést, oldást, támogató erőt, biztonságot, s ezzel együtt szabadságot hoz.

Szeretettel várlak a következő csoportba Téged is (valamikor május első felében…)!

(Az érzeletípusok fenti csoportosításának forrása: Guillermo Echegaray: Las constelaciones organizacionales c. könyve.)

ÁLLÍTÁSI LEHETŐSÉG

2011. ÁPRILIS 9-én szombaton, Budapesten.

A lehetséges témák:
- szülő-gyermek kapcsolati nehézségek,
- partnerkapcsolati problémák,
- gyermekszületés, fogantatás,
- betegségek háttere, gyógyulási folyamatok segítése,
- gyász feldolgozása,
- munkahelyi dilemmák, feszültségek oldása,
- iskolai problémák, magatartászavarok... oldása,
- családi sorsátvételek,
- a pénzhez, mint manifesztálódott energiához való
  viszony rendezése (hisz léte, vagy hiánya
  meghatározza életminőségünket, s egzisztenciális
  következményei vannak)
- a sikeres párkapcsolat, házasság alapjainak lerakása
...

(Minden, amit hoztok!)

Jelentkezz mailben: lilla.linkes@gmail.com

A gyermekek és a rend(szer)

„Mindannyiunk egy családba születik (ez a származási család), melynek összes tagjához szeretetből szőtt kötelék köt.

Az az ismeretlen erőforrás, melyet a mindenkit érintő családi lelkiismeretként írhatunk le, őrködik a rendszer felett, s annak szolgálatában áll: felelős a kötelékért, az egységért, az adás-elfogadás egyensúlyáért és a rendért.

Ez a sajátosság ma is jellemzi a családokat.

Mindenkinek, aki az adott családi rendszerhez tartozik, akár élő, akár holt, ugyanannyi joga van az odatartozáshoz.

Ha valakit kizárnak, elutasítanak vagy elfelejtenek (pl. egy régen meghalt testvért), a családi lelkiismeret, ami szinte mindig a következő generációnál jelenik meg, majd emlékezteti az egyik tagot, aki lemásolhatja őt és sorsát.”

A gyermekek természetesen ugyanígy kötődnek az adott családi rendszerhez, s őket is érintik, rájuk is vonatkoznak a fentiek.

A gyermeknek éreznie kell a családjához való odatartozást ahhoz, hogy biztonságban érezze magát, s megállja helyét az életben.

A tudat legmélyén ez az odatartozás a rendszer minden eseményének, a rossznak, problematikusnak az elfogadását, az ahhoz való kapcsolódást is jelenti, hiszen a szülők gyermekeik felé ezeket a tartalmakat is, mint önkéntelenül szerzett tudattalan ismeretet közvetítik.

Ők is így, saját szüleiktől kapták…" (Ingrid Dykstra: El alma conoce el camino)

Ehhez az önkéntelen tudáshoz sok esetben igen nehéz, vagy direkt módon lehetetlen hozzáférni, ám a családfelállítás igen hasznos módszer arra, hogy láthatóvá váljanak e rejtett dinamikák, melyek magyarázatot és oldást adhatnak a különböző magatartási, szociális beilleszkedési zavarok, deviáns viselkedési formák, a tanulási zavarok bizonyos típusai... esetén is.

                           

Tréning NŐKNEK

Lányok, asszonyok! Nők!  

Hozzátok szól most ez a rendkívüli meghívó egy, a maga nemében egyedülálló és egyedi ötvözetű kétnapos találkozóra, „női tréningre”, melyet

 Budapesten tartunk, amint összegyűlik egy legalább 10 fős csoport.

Ízelítő a két, egymással szervesen összekapcsolódó nap témáiból, programjaiból:

-            Nő. Mit jelent ez? Mit jelent általában, s mit jelent nekem, személy szerint?

-           Női szerepek. (archetipikus formák, ill. a "való világ" szerint, a hétköznapokban)

-            Női energiák, "női sorok".

-            Honnan, mitől éljük meg saját nőiségünket éppen úgy, ahogy?

-            Női "belső team" állítás.

-            Nő: milyenek vagyunk kívül-belül?

-            Mit kezdjünk/kezdünk/kezdhetünk magunkkal - nőként?

-         …. (bármi felmerülhet, azokból, amit hoztok, s meglepetés is lesz!)

Ne előadásokra, társalgásokra, vitaegyletre… készüljetek, mert a módszerek, amikkel megközelítjük a fentieket (a teljesség igénye nélkül) a következők lesznek:

jóga; vezetett meditáció; Hellinger-féle rendszerállítások; Gestalt terápia; stressz, feszültség oldó meditációs technikák; táncterápia; mély önismereti, kommunikációs gyakorlatok…

Érdeklődésedet mailben jelezd, hogy a további részletekről is tájékoztathassunk!

Szeretettel várunk:

 Lilla  http://soulsystem-lilla.blogspot.com/ és Parvati  www.parvatihastanc.hu

Tangó

(Részletek Tiiu Bolzmann, az Argentin Hellinger Intézet igazgatójának „A tangó, mint a férfi és a nő közti rendek egy példája” című írásából.

Az eredeti cikk: http://www.hellingerargentina.com.ar/articulos/tango.php )

A TÁNC EGY PÁRBESZÉD  

A tangó több mint egy tánc!

A tangó a férfi és nő életének élő megjelenítése.

  A mozdulat, a mozgás dialógus, melyben a férfi elindít egy impulzust, kifejez valamit a testén keresztül, s ezzel felfed valamit magából, megmutat valamit abból, ami csak rá jellemző, ami az érzéseit, férfiúi misztériumát jellemzi.

A nő azzal fejez ki valamit, ahogy fogadja ezt az impulzust, s ő is felfed valamit magából, érzéseiből, titkos női mivoltából.

„A férfi nem éli meg magát teljesnek a nő előtt, s mivel férfiként hiányzik neki a női minőség, a nőhöz vonzódik.

A nő tökéletlennek éli meg magát a férfit tekintve és a férfi minőséget keresve a férfihoz vonzódik.

A tény, hogy mindkettőnek hiányzik a másik, kölcsönös vonzást eredményez, ami nagy energialöketet jelent számukra.” (Gunthard Weber: Felicidad dual 119.o)

  A férfinak tanulmányoznia kell a nőt és annak mozdulatait, hogy hová helyezi a testsúlyát, hogyan és milyen mozdulatokkal irányítható…

Nem viheti ugyanis balra, ha ő épp arra az oldalára támaszkodik, s nem viheti őt előre, ha a súlypontja elöl van.

Mindkettejüknek biztosnak kell lenniük abban, hogy megértik a kibocsátott jelzéseket.

Így szőhetik egyik mozdulatot a másikba.

Amennyiben a nő nem érti a jelzést, a férfinak újat kell adnia, s a nőnek abszolút szabadsága van abban, hogy válaszol-e arra vagy nem. Ha nem akar felelni rá, nem teszi.

A férfi ezt elfogadja, hisz nem kötelezheti semmire, ahogy a nő sem őt.

Ha a férfi annak ellenére szeretné a nőt előrevinni, hogy figyelembe venné őt, vagy ha a nő ellenáll, mindketten megszakítják a mozgás folyamatát, annak áramlását, s megindul egy hatalmi harc.

Amit mindketten tehetnek az, hogy meghódítják, elbűvölik a másik felet.

A férfi a nőt, hogy kövesse, s a nő a férfit, hogy az szolgálja őt.

Tehát a férfi ad egy jelzést, a nő reagál erre, s válaszában ő is közvetít egy jelet, amire majd a férfi felel.

Így történik ez a mindennapi életben is.

Amikor a másikat hallgatom, akkor is egy párbeszéd indul, mert ha nem teszek így, nem is tudok a másikkal kapcsolatba kerülni, mondhatok bármilyen hosszan bármit.

Ha nincs odafigyelés, egyikünk sem tud fejlődni, hiszen az egyik fél mindig csak a saját mondandójára reagál…

   Sok párkapcsolatban előfordul, hogy a pár egyik tagja olyat tesz, amivel megsebzi a másikat, mire ő szükségét érzi a kiegyenlítésnek, annak, hogy valamilyen módon bosszút álljon.

Visszaad hát valami rosszat a párjának…, de ez tévútra visz.

Van egy nagyon egyszerű szabály, mely képes megszakítani a kialakult ördögi kört:

épp úgy, ahogy a jóságot és kedvességet, a rosszat is vissza lehet adni, ám ebből mindig egy kicsit kevesebbet, mint amennyit kaptunk, s így a szeretet újra teret nyerhet!

  A férfi tesz egy hosszú lépést, de a nő mégsem botlik meg, mert a férfi egyetlen jelzésre visszatér a mozdulat eredeti sodrásában.

A nő egy apró megállást arra használ, hogy megfényesítse cipőjét a férfi nadrágjában.

(Ez a „paradas”.)

Máskor a férfi az egyik irányba vezetve a nőt, hirtelen lefékez. A nő szabad lába, amelyik a következő lépésre lendül, egy nyolcast ír le a levegőbe. („boleo”)

A férfi a lábát a nő combjához érinti, de mivel ebben a táncban a férfiúi lábnak semmi keresnivalója nincs ott, e merészségért, a korlátok áthágásáért a nő elégtételt vesz, s adandó alkalommal megpróbálja őt lábon rúgni. Persze anélkül, hogy valóban hozzáérne, hiszen igazából nem akarja eltalálni.

A férfi így csak a női láb lendületének hevességét érzi, mely a levegőbe rúg. („ganchos”)

A pár tagjai ekként adnak vissza a rosszból egy kicsit kevesebbet, s ennek következtében a jó dolgok adása-elfogadása újra megindulhat.

A férfi férfiasságát nyújtja a nőnek, a nő nőiségét adja cserébe.  E két energia találkozásakor egyesül a férfi és női princípium, s ez generálja a mozgást: az életet… és a tangót.

 

 „A férfi és nő között akkor lehet sikeres egy kapcsolat, ha a nő követi a férfit.

Ez azt jelenti, hogy követi a családjába, lakóhelyére, a köreibe, nyelvi közegébe, kultúrájába, és hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek is kövessék őt. (…)

Ám itt is van egy kiegyenlítés, egy egyensúly, mely a férfi és nő közti szeretet rendjéhez tartozik: a férfinak a nőt kell szolgálnia!” (i.m: 123.o)

Ám hogy ez hogy jelenik meg a tánc nyelvén, azt meghagyom az olvasó fantáziájának, hogy egy argentin tangót táncoló párt nézve fejthesse meg!

                                                                                                        

http://www.youtube.com/watch?v=0B4JP6bX7fo

http://www.youtube.com/watch?v=Q4PACLuHHs8

http://www.youtube.com/watch?v=RIBAa2R8zek

Kedves Olvasóim!

Boldog Karácsonyt és minden szempontból sikeres 2011-es évet kívánok nektek!

Merry Christmas and a Happy and prosperous New Year!

Feliz Fiestas y un venturoso Nuevo Aňo.

Sretan Božić i nova 2011 godina!

ΚΑΛΑ ΧΡΙΣΤΟΥΓΕΝΝΑ

                               (V Ljubljani,  v Trnovski cerkvi Sv. Janeza )

Örökbefogadás - rendszerszemlélettel

A rendszerszemlélet olyannyira (??) belém ivódott, hogy nemcsak a kliensek esetei, de egyéb olvasmányok kapcsán is eszembe jutnak olyan témák, amikről írhatok...
Ilyen ez is.

Sok-sok próbálkozás, rengeteg várakozás.

És mégsem.

Orvosok, barátok-barátnők, pszichológusok, kiscsoportos ülések, oldások, lazítások.

Organikus ok.

Vagy lelki.

Vagy más…

Gyerek nélkül?

Utánajárás, mérlegelés, elhatározás.

Örökbefogadás.

Ez maga a csoda!

Öröm.

Öröm - öröm-öröm.

Vagy mégsem.

Üröm.

„Én nem ezt akartam.” „Nem így…”

Mi történik???

A jó hír sokszor nem hír.

Annál nagyobb port ver fel viszont, ha valaki, pl. a fenti esetet megélve ki meri mondani, hogy ő nem erre számított. Nagyon nem.

Közben már ahhoz is rengeteg lelkierő kell, hogy ezt önmagának bevallja az ember.

Kérdések, önmarcangolás…

Egy ilyen esetről olvashattunk a Nők Lapja 2010/37-es számában, „Azt akarom, hogy ezt ne bánjam meg…” címmel.

Az „anya” csalódottan szembesül nap, mint nap azzal a ténnyel, hogy „gyermekeiről” lepereg minden jó, minden tanítás, minden szép…

„Adtam, adtam és adtam; gondoltam, ha már érzik a jót, akkor engedik, hogy a sajátjuk legyen.” –mondja Hulej Emese beszélgetőtársa.

„Abban a pillanatban, hogy nem látnak, elfelejtenek. Mindent, amit tanítottam. Azt, hogy szépen eszünk és nem beszélünk csúnyán. Ösztönlények. És nagyon nyersek.”

Pusztába kiáltott szó?

Hol lehet itt a hiba?

Gyereket akartál, megkaptad.

Anyai érzés?

Van, aki azt mondja, h ehhez bizony szülni kell…

Van, aki azt mondja, ez nem biztos.

  Bert Hellinger keményen fogalmaz: a gyermekek helye a szülei mellett van, legyenek azok bármilyenek.

Véleménye szerint a „puszta” gyermek-vágyból fakadó adoptálás e rend súlyos megsértése, s ez alól csak az képez kivételt, ha a szülők maghaltak, vagy ha súlyosan bántalmazták, veszélyeztették utódaikat.

  A kiskorúaknak majd’ 1%-a él az állami rendszerben, ebben évtizedek óta nincs változás. „A válság önmagában nem növeli meg a bekerülők számát, ahhoz egy családnak teljesen ki kell merülnie anyagilag, és morálisan is.”- mondja Radoszáv Miklós, a budapesti Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálat általános igazgatóhelyettese. (HVG, 2010. dec.11)

Gyermek van, gyermekre vágyó szülő-jelölt talán még több.

Az örökbefogadás jelenlegi rendszere olyan, amilyen. Adott.

   Kanyarodjunk vissza ahhoz, hogy min áll vagy bukik egy adoptált gyermek felnevelésének sikere.

Illetve, mondjuk csak feltételes módban: min állhat/bukhat.

  Aki az örökbefogadás mellett dönt, annak tudnia kell, hogy a procedúra eredményeként nemcsak a gyermeket, de annak egész családi rendszerét is megkapja!

Gyakori jelenség, hogy fejlődő országból, egy egészen más kultúrából származó gyermeken kívánnak örökbefogadással segíteni az adoptálással, s ekkor nemcsak a gyermek eredeti családjának, de országának, kultúrájának, vallásának, sorsának is meg kell adni a tisztelet!

A „megmentünk téged, egy sokkal jobb életet kínálunk neked” attitűd valójában nem segít a gyermeken. Konfliktusokat generál, lehet, hogy olyan erőseket, hogy a család úgy dönt: „visszaadja” a gyermeket. (Ezzel aztán ismét megéli a gyermek, hogy „nem kellettem”, „nem szeretnek”… )

Vannak bizonyos rendek, melyek ebben a témában is jelentéssel bírnak:

-          Odatartozás joga. A biológiai szülők a gyermekhez tartoznak, a gyermek pedig e szülőpárhoz. Akár tetszik, akár nem, egy adott családba, családi rendszerbe születünk bele. A biológiai szülőket nem lehet egyszerűen félresöpörni egy „alkalmatlan/felelőtlen…, akármilyen volt” bélyeggel! Valószínűleg nekik is megvannak a maguk terhei, családi dinamikáik pedig hatnak...

Egy adoptált gyermeket elsődleges kötelékei a biológiai szüleihez fűzik, ám igen erős sorskötése lesz az örökbefogadó szülőpárral is.

Aki nem tudja, kik a valódi szülei, annak élete hazugságra épül, s ez kihatással lesz boldogulására, jövőjére, boldogságára.

(Igen, én magam is találkoztam már állításon olyan klienssel, akinek témája háttérben ez állt.)

-          Hierarchia. Ebben a vonatkozásban arra gondolok, hogy a biológiai szülő, akár milyen is, mindig elsőbbséget élvez a gyermek szívében, hiszen élete tőlük ered.

A nevelőszülőknek, az örökbefogadóknak meg kell köszönniük (legalább a lelkük szintjén), hogy fenntarthatják, továbbvihetik az általuk teremtett életet!

„Technikailag” ezért is jó, ha a gyermek nem ugyanúgy szólítja biológiai és nevelőszüleit.

(A magyar nyelv gazdagsága sokféle lehetőséget ad erre: édesanya/édesapa, anya/apa, anyácska/apácska, mami/papi…

Ha pedig kezdettől fogva „két születésnapot”, a biológiait és a mi családunkba kerülésének időpontját is megünnepeljük, azzal ugyancsak természetes módon adjuk meg a szabadság és nyíltság lehetőségét, hiszen a két nap ünnepében mindkét szülőpár érdemeinek elismerése rejlik!)

A gyermek hű szüleihez, ugyanakkor hű azokhoz is, akikkel él, akitől azt a „sok jót” kapja.

Hű. És erős belső konfliktust él meg: megosztott a lelke. Nem lesz-e hűtlen a (lehet, hogy nem is ismert) biológiai szüleihez azzal, ha másképp él, másként viselkedik, mint ahogy velük tenné… Szabad-e másnak lennie, lehet-e egy kicsit boldogabb?

A gyermek akkor lehet nyugodt, akkor „szárnyalhat”, ha biológiai és nevelőszülei kölcsönös tisztelettel, elismeréssel, elfogadással tekintenek egymásra. Köszönettel és megértéssel. Ítélkezés nélkül.

Ebben rejlik az adoptáció valódi sikerének kulcsa. A gyermek így már képes lesz tisztelni nevelőszüleit, és valóban elfogadni mindazt, amit tőlük kap.

-          Adás- elfogadás egyensúlya. A szülő ad, a gyermek elfogad. Soha nem tudja visszaadni azt a rengeteg szeretet, aggódást, törődést, az átvirrasztott éjszakákat, a több pénzzel járó túlórákat, az esetleges lemondásokat…

E rengeteg, szeretetből fakadó energiát úgy köszönheti meg leginkább, ha hasonlóképp viszi tovább munkájában, családjában…

A kisgyermekek testi és lelki egészségétől függ a majdani felnőtt testi és lelki egészsége, boldogulása is!

Igen, az örökbefogadás hatalmas felelősség.