Bárcsak ezt tette volna, nem pedig azt,
vagy bárcsak fogta volna vissza magát és tartotta volna a száját bizonyos döntő pillanatokban;
bárcsak látta volna ezt vagy azt a fontos mozzanatot valaki más szemszögéből ahelyett, hogy olyan átkozottul biztos volt az igazában,
bárcsak... (...)
Végül rájött, hogy így semmi értelme nézni a dolgokat... (...)
Az egész csak arra volt jó, hogy csordulásig töltse a szívét-lelkét érzelgős sajnálkozással,
ami gyökereket és indákat ereszt,
és úgy behálóz mindent, mint valami káros kúszónövény, életteret se hagyva semmi másnak."
Nicholas Evans Semper fortis (eredeti címén The Brave) regényének utolsó pár oldalából idéztem.
Mire ide, a majdnem 400. oldalhoz eljut az olvasó, már nagyon sokat megtud a főhős, Tom sorsáról.
Sőt, valójában a családrendszeréről is.
Az anyjáról, nagyszüleiről, Tom gyermekkoráról, és fiáról.
ha kicsit is elemző módon, nemcsak a cselekmény által elsodorva faljuk a sorokat, talán feltűnnek olyan események, olyan reakciók, olyan ok-okozati összefüggések, amit gyönyörű transzgenerációs mintákat hordoznak. (Néha kíváncsi lennék, vajon mennyire tudatosak ebben az írók, vagy ez is "csak" egy jól eladható szerkesztési, regényfelépítési mód?)
Vannak titkok, a regényben nem is egy, amik a megfelelő időben kiderülnek (nem a könyv legvégén :-) ). Egyszerűen úgy, hogy az adott szereplő rájön,
hogy valamit ki KELL mondania, mi van/volt a valóságban, s ez nem meglepő módon egyfajta megtisztuláshoz vezet, a családrendszer addig bedugult ága ismét energiát, erőt kap, és fejlődik.
A családállításokban is, egészen különböző kérdésekre/témákra történő egyéni, vagy csoportos munkák során sokszor látom, hogy hasonló dinamikák rejlenek a megoldás mögött.
Azt vallom, hogy még ha megtudhatnánk is, utánajárhatnánk, a megfelelő családtagnál rákérdezhetnénk is bizonyos dolgokra, nem kell feltétlenül megtudnunk, mi történt valójában.
A képviselők fizikai és/vagy lelki érzetei, szóbeli, valamint mozgásos visszajelzései sokszor épp eleget mondanak, s a kliens és az érintett (megjelenített) családtagok, sőt, ha szabad olyan furcsát mondanom, hogy bizonyos fogalmak (anyaság, tünet, betegség, élet...) lelke és a rendszer
úgyis tudja majd, hogy jó helyen járunk.
Zárhatnám így: Áldás, békesség!
De inkább így teszem:
OLDÁS, békesség!
Aki pedig megoldandó, régen vagy még nem is olyan régen feszítő kérdést, problémát hordoz a lelkében, s már tényleg lépne, előrefelé lépne az ügyben,
jelentkezzen bátran!
(lilla.linkes@gmail.com)
