-ford. Lukács Zsolt-
Vagyok, mert voltam,
és mindenki
kénytelen lesz
elfeledni engem.
De mégis
meg kell vallanom:
vagyok
és voltam
és leszek,
és emiatt több vagyok
a feledésnél,
mérhetetlenül több
a semminél.
Minden örök,
ami létrejön,
a halálnál erősebb
a születés,
kitartóbb
a csüggedésnél s a magánynál,
keményebb
a zajnál és a véteknél,
ünnepélyesebb
az elutasításnál.
Létem
sohasem szűnik meg
létezni.
Sohasem.
Ámen.
Amikor először elolvastam, azonnal tudtam, hogy megosztom veletek Kocbek sorait, mert bár életrajzából érthető, miért ír úgy, ahogy,
ezen az oldalon mondhatom, hogy a személyes tudattalanon túl, a családi tudattalan rétegeinek soha meg nem szűnő emlékezetét is kiválóan szemlélteti.
Aki egyszer élt, ami egyszer megtörtént, bármilyen hatással volt, bármilyen lenyomatot hagyott egy adott (családi) rendszerben, sosem szűnik meg!
Energája mindig hat a mezőben, s ha úgy adódott, hogy kitagadták, letagadták, eltagadták, elfelejtették...
a család fiatalabb generációja (ami lehetünk akár mi magunk) már nem is tudnak róla,
az/ő mégis hat.
Hat, és kitaróan helyet kér magának.
Az őt megillető helyet akarja.
Bármi árán.
Ilyen dinamikák állhatnak betegségek, depressziók, magatartászavarok... hátterében is.
Az állítások során, a kérdések és problémák meg-/feloldásakor a mindenkit és mindent körülvevő energiamezővel, a rejtett rendszerek dinamikáival dolgozunk, mely hittől függetlenül létezik, és érzékelhető.
Ha óvatos vagy, csak gyere el, és tapasztald meg, ne izgulj, senki nem fogja kitálalni az életét, s neked sem kell;
ha viszont már tudod miről van szó, hozd a saját témád is, melyre választ keresel!
Szeretettel várom jelentkezésed!
(lilla.linkes@gmail.com)
