2011. június 26., vasárnap

Egy regény kapcsán...

Olvastam egy könyvet.
Ez azért nem bír olyan rendkívüli hírértékkel, mert rengeteget olvasok, s nem referálok mindegyikről, de a finn-észt Sofi Oksanen regénye, a Tisztogatás, mely egy színdarabból nőtte ki magát (s melyet magyarul először a Csiky Gergely Színházban, Kaposvárott mutatták be), igen súlyos és örök érvényű témákat dolgoz fel, úgyhogy úgy éreztem, írnom kell.

  Nemcsak a nők ellen elkövetett (szexuális) erőszakról van szó. Családok, falvak, népek „megerőszakolásáról”, szégyenéről, a történelem bizonyos eseményeiről…, melyeket megmásíthatunk, eltemethetünk, letagadhatunk, vagy megpróbálhatunk tudomást sem venni róluk…, azok mégis ott élnek valahol a mélyben  és hatnak „a ma emberére”.

Azt mondják elég idő eltelt már az emberiség történelmében ahhoz, hogy elmondhassuk: mindenki családi rendszerében megesett már minden jó és rossz (erőszak, árulás, vándorlás, kirekesztettség, voltak tettesek és áldozatok, s ebbe maximálisan belefér, hogy a tettes áldozat is valahol…).

Egyik mesterem, Dimitris Stavropoulos sokszor idézett e témában egy delphoi jóslatot:
„Aki megsebzett, az fog téged meggyógyítani!”- mondja az orákulum az Akhilleusz által megsebzett királynak.
Átültethető a gyakorlatba ez a bölcsesség ekként: „Akitől/amitől félsz, az fog meggyógyítani, az fogja eloszlatni félelmeidet, az tesz szabaddá, hogy a saját életedet élhesd, abból csinálhass valami jót”?
A Hellinger-féle rendszerállításokkal kapcsolatos olvasmányaim, s az egyre gyarapodó tapasztalataim szerint a válasz: igen.

A Sofi Oksanen könyvét olvasva alapból ez az öngyógyító, (családi-)rendszer-gyógyító gondolat jutott eszembe az írónővel kapcsolatban is, aki mint mondja, a Tisztogatás ötlete egy, a gyermekkorában hallott történetből ered, s melynek helyszíne az 1940-es évek Észtországa.
A litera.hu-n Benedek Márton interjújában (http://www.litera.hu/hirek/sofi_oksanen_a_reszletek_rajongoja_vagyok) olvastam, hogy „Sofi édesanyja Észtországból emigrált Finnországba a hetvenes években, ő már finn kislányként nőtt fel…”-érthető tehát a témaválasztás. 
„Bevallottan étkezési zavarokkal küzdött…”, s valószínűleg az írónő szép, ám extravagánsnak, különlegesnek mondható megjelenése is (kislányos arc, fekete-türkiz-lila csíkos raszta haj) akár összefüggésben állhat a ki tudja milyen családi múlttal…

A Népszabadság kritikája szerint „… a mű saroktétele az egyéni, kollektív és nemzeti identitásválság”.
Széééép cirkalmas megfogalmazás, de identitászavar helyett én inkább az egyéni és kollektív tudattalanról beszélnék. (Így már érthető, hogy miért is nem irodalmi blogon vagyunk.)

A kollektív tudattalannal kapcsolatban nemrégiben írtam, hogy a kollektív lelkiismeret nem érezhető, működését csak a hatása jelzi számunkra, s az „eleve adott rendek” (adás-elfogadás, az időbeli sorrend/hierarchia, az odatartozás/a csoport teljességének) szolgálatában áll.
Azaz, ha a család egy tagja árt vagy nagy kárt tesz valakinek, de nem teszi azt jóvá vagy nem vállalja fel bűnét, (esetleg nem gyászolja meg  a halottakat), akkor majd egy későbbi generáció képviselője, pl. egy unoka teszi meg helyettük.  Ugyanígy, ha valakit valamilyen tette, vagy vele történt dolog miatt kizárnak (vagy letagadnak) a családban, akkor épp e kollektív lelkiismeret gondoskodik arról, hogy ne tűnjön el végleg, hogy megmaradjon az emlékezete: egyszerűen képviselteti magát egy utóddal, s addig ismétlődik ugyanaz a minta (ha kell nemzedékről nemzedékre), míg meg nem látják, el nem ismerik, és fel nem vállalják őt.
Néha a személyes és kollektív lelkiismeret összeütközésbe is kerülhet, mert nem biztos, hogy valaki magától „jó szívvel” megtenne olyasmit, amit bizony azért tesz, hogy továbbra is egy bizonyos csoporthoz (kortárscsoporthoz, családhoz) tartozhasson.

   A fentebb említett ön-, ill. rendszergyógyítás, az oldás a könyv egyik szereplőjének, pl. Zara életének alakulásával, s –Sofi Oksanen által- olvasóként az egész háttértörténet megismerésével, az arra való rálátással, a szálak és összefüggések kibogozásával valósul meg mind a regényben, mind  - esetleg felismerés szintjén - az olvasóban, s talán  magában az íróban is...

  S mi is történik egy családállításon?

Jön valaki, aki válságban van, úgy érzi holtpontra jutott az élete, vagy minden különösebb ok nélkül depresszív alapállapotban él, esetleg nem sikerül áldott állapotba kerülnie, noha semmi organikus tényező nem áll a háttérben, vagy valami miatt nem tud az életében továbblépni, valami szorongatja, fogva tartja… esetleg „csak” szeretne tisztán látni, fejlődni…
Jön tehát valaki, akinek történetét a jelenlévők sem ismerik (hiszen a témáját max. 2-3 mondatban foglalta össze), s e téma szereplőinek képviselőket választ (nyíltan megnevezve vagy rejtetten, amikor csak ő és én tudjuk ki kit/mit képvisel), majd visszaül a helyére, s kívülről, mintegy rátekintve figyeli az őt is érintő, az őt is mozgató rejtett családi dinamikákat…
A felállítás lényege persze nem az öncélú „kukkolás”, hanem a blokkok oldása. Ott, ahol a „mező” felkínálja. 
A regényben megismert Zara életének, és a fentebb említett témák hátterében gyakran a Hellinger által dupla eltolódásnak nevezett dinamika áll, azaz a 2-3 generációval korábban történt események tovább élnek egy modernebb kontextusban, így az illető valójában nem saját történetét, sorsát éli.
Tudattalanul.
Szeretetből.
Hűségből.



Nos, mindenkinek ajánlom a Tisztogatás c könyvet, és bárkit szívesen látok a következő állításon,
akár feldolgozandó témát nem hozó, segítő résztvevőként is!


2011. június 12., vasárnap

.... sajnos úgy adódott, hogy egyszerűen nincs szabad hétvégém júniusban... viszont:

Örömmel töltene el, ha olvasóim tömege valahogyan aktívabbá válna, s kérdésekkel, észrevételekkel némiképp interaktívabbá, élőbbé tennék e blogot! :-)
Nos?
Olvasni jó, deee beszélgetni is...
Üdv. mindenkinek!